Foglalás / Ajánlatkérés
Oszd meg barátaiddal!

Látnivalók Miskolcon

MISKOLC ÁLLATKERT ÉS KULTÚRPARK allatkert

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark 1983-ban – akkor még Miskolc Városi Vadaspark néven – alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a város lakóinak a közvetlen környezetük – főként a Bükk hegység – élővilágát. Az állatkertben közel három évtizedes történelmének köszönhetően azonban ma már nem csak hazai fajokkal találkozhatnak vendégek, hiszen minden földrész állatvilága képviseli magát az állatkertben, ezzel is bemutatva Földünk élővilágának sokszínűségét. Jelenleg 130 állatfaj és fajta mintegy 700 egyedét mutatják be.

SZÍNHÁZTÖRTÉNETI ÉS SZÍNÉSZMÚZEUM szineszmuzeum

2010 nyarától megújulva nyílik meg az első magyarországi kőszínház helyén álló múzeum. Az emeleti kiállítótér továbbra is őrzi az első állandó tárlat szellemiségét és csodált relikviáit, de a kor új múzeumi elvárásaihoz igazodó látvánnyal, archív felvételekkel, interaktív elemekkel várja a látogatókat. Újdonság, hogy a miskolci amatőr színjátszás emlékezetes együtteseit és helyszíneit is bemutatják.

KOHÁSZATI MÚZEUM FELSŐHÁMORBANkohaszatimuzeum

A Kohászati Múzeumot Miskolc Felsőhámor nevű városrészében rendezték be. Lillafüredről is megközelíthető: közel van a lillafüredi vízesés lábához és az Anna-barlanghoz. Feladata a hazai vaskohászat, fémművesség, főként a helyi (massai, diósgyőri) kohászat történetének bemutatása. A múzeum a tárgyi gyűjteményen, maketteken, diaporámákon kívül jelentős fotógyűjteménnyel, valamint szakkönyv- és szakfolyóirat-gyűjteménnyel is rendelkezik. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum intézménye.

LÉZERPONT LÁTVÁNYTÁRlezerpont

Az érdeklődő egy helyen ismerkedhet meg a Kárpát-medence legnagyobb látogatható viseletgyűjteményével, nagyapáink lassan feledésbe merülő kismesterségeivel, az ötvenes évek sajátos tárgyi kultúrájával, az orosz bronz ikonokkal, több mint 300 miskolci képeslappal a századfordulóról, valamint a különleges ásványok és az optikatörténet sokszor titokzatos világával.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig.